Észak-Korea pénteken ismét fegyverkísérletet hajtott végre, ez alkalommal egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába - számolt be a dél-koreai hadsereg.
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor személyesen felügyelte két nagy hatótávolságú stratégiai cirkálórakéta kilövését szerdán – írja az észak-koreai állami médiára hivatkozva a Reuters.
Észak-Korea semmit nem nyerne nukleáris fegyverekkel, mindazonáltal Szöul megerősíti a védelmét - jelentette ki kedden a dél-koreai elnök, aki egyúttal elmondta, hazája igyekszik mélyíteni a biztonsági együttműködést az Egyesült Államokkal és Japánnal.
Jelentős mennyiségű harci repülőgépet röptetett meg Észak-Korea, válaszul déli szomszédjuk hasonló célú hadgyakorlatára. Megjöttek az első fotók az eseményről.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyhatalmú húga, Kim Jodzsong, pénteken javasolta, hogy Dél-Korea elnöke befoghatná a száját, miután Jun elismételte, hogy országa hajlandó gazdasági segítséget nyújtani a nukleáris leszerelésért cserébe. A dél-korai javaslat már a sokadik sikertelen kezdeményezés a sorban, ami Észak-Korea denuklearizációjára irányul - írta meg a Reuters.
Dél-Korea hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál Észak-Koreának, ha az megválik atomfegyvereitől. Jun Szuk Jeol államfő javaslatát az 1945-ös japán gyarmati uralom végének évfordulója alkalmából tartott beszédében fejtette ki. Szakértők szerint igen csekély az esélye annak, hogy Phenjan elfogadja ezt a dél-koreai ajánlatot.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető győzelmet hirdetett a COVID-19 felett, húga pedig jelezte, hogy a diktátor is elkapta a vírust, miközben "halálos megtorlással" fenyegette Dél-Koreát, amelyet Észak-Korea a járvány kitörésének okozásával vádol.
Észak-Korea lerombolhatja az egykori két Korea közötti béke szimbólumaként ünnepelt úszó szállodát, amely fontos helyszíne volt a szétszakított családok találkozásának - írta meg a CNN.
Elon Musk egy csütörtöki podcastadásban arról beszélt, hogy hajlandó lenne harcolni Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel. A világ leggazdagabb embere korábban egy furcsa tweetben párbajra hívta már Vlagyimir Putyin orosz elnököt is - számolt be a Newsweek.
Észak-Korea pénteken közölte, hogy az összes fertőzött beteg meggyógyult, ami a koronavírus világjárvány első hullámának végét jelenti az elszigetelt országban. Ugyanakkor tartósan nem lélegezhetnek fel, elemzők szerint Phenjannak szembe kell néznie az élelmiszerválság elmélyülésével és az alacsony átoltottságból fakadó újabb járvány veszélyeivel. - írja a Reuters.
Észak-Korea figyelmeztetett: nem fogja eltűrni, hogy az Egyesült Államok bírálja az elszigetelt ország nukleáris programját. A phenjani vezetés Washingtont a nukleáris fegyverek és hordozóeszközeik veszélyes terjesztőjének nevezte, és kijelentette, nem fogja megengedni, hogy szuverén jogaiba beavatkozzanak - számolt be a Reuters.
Észak-Koreában az áprilisi katonai parádét követően kezdett el robbanásszerűen terjedni az új típusú koronavírus - jelentette parlamenti képviselőkre hivatkozva a Newsis szöuli hírügynökség.
Szerdára virradóan 232 ezer új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Észak-Koreában, ezzel a fertőzöttek száma meghaladja az 1,7 milliót. A betegségbe az elmúlt 24 órában hatan haltak bele az országban, ezzel a vírus halálos áldozatainak száma 62-re nőtt - jelentette a helyi állami média a járvány kezeléséért felelős központra hivatkozva.
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint az elmúlt 24 órában 392 920 ember kapta el a koronavírust az országban, összesen hétfőig 1 213 550-en fertőződtek meg, és 50-en meg is haltak, mióta az ország a múlt héten elismerte, hogy ott is megjelent a koronavírus.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyon nyugtalanítónak nevezte szombaton az országban hivatalosan csak nemrég kitört, de robbanásszerűen terjedő koronavírus-járványt, és hadba szólított mindenkit a legyőzésére.
Az észak-koreai hadsereg nukleáris fegyverzetének "megerősítésére és fejlesztésére" tett ígéretet Kim Dzsongun észak-koreai vezető egy phenjani katonai parádén - jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
A megválasztott dél-koreai elnök, Jun Szuk Jeol kedden be nem jelentett találkozón vett részt az Észak-Koreával foglalkozó amerikai megbízottal - közölte szerdán egy, az eseményt jól ismerő forrás a Reuters szerint. A beszámolók szerint mindkét fél arra törekszik, hogy összehangolja az észak-koreai politikát Szöul új kormánya alatt. Az amerikai és a dél-koreai erők a héten kezdték meg éves közös hadgyakorlatukat. Észak-Korea háborús előkészületnek nevezte a szövetségesek gyakorlatát.
Az elmúlt napokban eldurvult az üzengetés Észak-Korea és Dél-Korea között, miután utóbbi védelmi minisztere úgy nyilatkozott, országa olyan rakétákkal rendelkezik, amelyek képesek gyorsan és pontosan eltalálni bármely észak-koreai célpontot. Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun húga erre atomcsapással fenyegette meg Szöult, amennyiben támadás érné délről. Az üzengetés a márciusi dél-koreai elnökválasztás után indult be, amelyen a konzervatív és Észak-Koreával szemben keményvonalas elnökjelölt, Jun Szuk Jeol győzött. Jun megerősítené a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, és gyengítené Kínával, véget vetve a „stratégiai kétértelműség” elődje, Mun Dzsein által képviselt programjának. Észak-Korea eközben sorra teszteli rakétáit, szakértők pedig arra figyelmeztetnek, a hidegháború idejére jellemző viszonyok jöhetnek a két Korea kapcsolatában.
Ahogyan arról már beszámoltunk, a dél-koreai védelmi miniszter pénteken azt mondta, képesek lennének csapást mérni Észak-Koreára. Phenjan úgy reagált, elpusztítják a főbb szöuli célpontokat, amennyiben „veszélyes katonai akciókat”, például megelőző csapást hajt végre az ország területén. Kim Dzsongun nagyhatalmú húga Kim Jodzsong most kijelentette: Észak-Korea atomfegyvereket vetne be, ha Dél-Korea megtámadná.